Szentgotthárd, a legnyugatibb magyar város!

Hírek, sztorik, programok az Őrség kapujából, Szentgotthárdról

Pars ügy: a NOB elutasította a CAS botrányos döntését

2010.06.13. 17:46 szólj hozzá Szentgotthárd.net

Bookmark and Share

A CAS (Nemzetközi Sportdöntőbizottság) döntése - mely helyt adott a Pekingben második Vagyim Gyevjatovszkij és a harmadik Ivan Tyihon fellebbezésének, így az eredetileg negyedik Pars Krisztián nem lépett elő ezüstérmessé - óriási botrányt kavart.

Mint ismeretes, egy jogi bűvészkedéssel elérték, hogy egy eljárásbeli hibára hivatkozva a fehérorosz versenyzők megtarthatták a pekingi érmeiket, miközben a pozitív doppingteszt eredményét nem is vitatták.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kijelentette, hogy nem fogadja el a CAS döntését. Thomas Bach, a NOB alelnöke bejelentette, hogy a bizonyítékok vannak a birtokukban a fehérorosz versenyzők doppingügyében, ugyanis a levett vér- és vizeletmintákat legalább nyolc évig tárolják. 
"Megtesszük a technikailag szükséges lépéseket, s újabb tesztet végeztetünk el egy akkreditált laborban" - nyilatkozta a sportvezető.

Nemcsak a NOB, de a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is csalódottan reagált a CAS döntésére, és jelezte: haladéktalanul teljes körű jelentést kér a teszteket végző laboroktól és kivizsgálja a történteket.

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára örömmel fogadta a NOB döntésének hírét:
"Amekkorát csalódtam tegnap a sportban és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, annyira megnyugtató, hogy a NOB az egyetlen és legkézenfekvőbb választ adta a nemzetközi Sportdöntőbíróság hibás döntésére. Orvosi szempontból nem tudom, hogy mennyire változhat meg két év alatt egy doppingminta összetétele, de bízom abban, hogy azt a hibát, amelyet a pekingi labor elkövetett, nem követi el még egyszer a NOB. Különben könnyen hitünket veszthetjük a nemzetközi olimpiai mozgalomban és a tiszta sportban."

Forrás: pars.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://szentgotthard.blog.hu/api/trackback/id/tr902078860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szentgotthárd blog rádió

Szentgotthárdi programok

Szentgotthárd időjárása

süti beállítások módosítása